Angol longbow készítése tiszafából
Vadászat íjjal és nyíllal. /Hunting with the Bow and Arrow./ Írta: Dr. Saxton T. Pope Fordította: Kálóczy Lajos és Kerényi Sándor  G. J. Putnam and son's, New-York kiadása 1923, 1925 és 1947. Részlet /teljes 5. fejezet/ Hogyan kell készíteni az íjat? Minden íjász készítse el a maga felszerelését. Ha nem tudja maga elkészíteni, nem soká fog tudni lõni, mert állandóan szüksége van felszerelése javítására. Céllövõ íjakat és nyílvesszõket lehet venni sportüzletben, de vadászfelszerelést magunknak kell készítenünk. Továbbá ha valaki maga készíti el íját és nyílvesszõit, jobban megérti azokat. De még a legügyesebb mechanikai készséggel megáldottnak is sokat kell próbálkoznia, amíg képes lesz jót és használhatót alkotni. Én már több mint száz tiszafa íjat készítettem és mégis kezdõnek érzem magam. A kezdõ arra számítson, hogy az elsõ két íját el fogja rontani, de a harmadikkal már fog tudni lõni. Nagyon sok féle íj van és mivel sokféle íj közül az angol hosszú íj a legkiválóbb, annak az elkészítését fogjuk leírni. A tiszafa a legkiválóbb íj anyag az egész világon. Évezredekkel ezelõtt kipróbálták. Valóban csodálatos fa. De tiszafát szerezni nehéz, és ha már szereztünk, akkor nehéz belõle íjat készíteni. El fogom mondani, hogyan lehet hozzájutni, hogyan kell dolgozni vele, és hogyan lesz belõle egy olyan vadászíj amilyet most használunk és amilyet valószínûleg õsapáink is használtak. Késõbb majd elmondom, mivel lehet helyettesíteni, ha nem lehet hozzájutni. Amerikában a legjobb tiszafa anyag Oregon és Cascade Mountaine-ben és Kaliforniában a Sierra Nevadában és a Coast Ranges-ben található. Ha az erdõhivatalhoz fordulunk, minden bizonnyal összeköttetésbe tudunk kerülni valakivel, aki kivágja a szükséges fát. Mivel én Kaliforniában lakom, magam szoktam kivágni a szükségletemet. Leírás a tiszafákról és lelõhelyükrõl Sudworth Forest trees of the Pacific Slope /A Csendes-óceáni lejtõ erdei fái/ címû munkájában található. Ezt az Állami Nyomtatvány Hivatalból, Washingtonból meg lehet kapni. Magam Mendocino megyében Brascomb közelében és Humboldt megyében a Van Duren River Grizzly Creek-jénél szoktam kivágni. Gyönyörû anyagokat kaptam az utóbbi megyébõl Korbel mellõl. A tiszafa egy örökzöld fa, melynek levelei a sequoiához és a lucfenyõhöz hasonlítanak. Hegyek között szûk kanyonokban és patakok partján nõ. Szereti az árnyékot, a vizet és a magasságot. Kérge alul vörös, felül pikkelyes vagy pelyhes. Ágai felfelé irányulva nõnek ki a törzsébõl, emelkedõ szögben, nem hajlamosak a lefelé irányulásra, mint a sequoiáé és a lucfenyõé. A tiszafa nemei elkülönítettek. A nõ fának õsszel vörös zselatinos bogyója van, a hímnek pedig kis toboza. Érdekes, hogy medvés vidékeken a nõnemû fák kérgén gyakran látni hosszú karmolásokat. Medvék nyomai, akik szeretnének felmászni a bogyókért. Néhány szaktekintély azt is mondja, hogy a nõstény tiszafa sárgább és durvább szemcsézetû mint a hím és nem szolgáltat olyan jó íjnak való faanyagot. Megpróbáltam, hogy igaz-e ez és bizony egyes jó medvekarmolásos nõstény tiszafán kiváló íjnak való ágakat találtam. Mindenesetre a legjobb faanyag az, amelyik sötét színû és sûrû erezetû. Ezt leginkább olyan fákon találjuk, amelyeknek egyik fele elpusztult. Úgy látszik, hogy a rothadás edzi meg a fa épen maradt részét és a természet ezzel pótolja az elveszett részeket, hogy itt sûrûbbé teszi az erezetet. Az is régi tapasztalat, hogy a 900 méteren felül nõtt tiszafák többet érnek, mint az alacsonyabb régiókban nevelkedettek. Ha vadászíjnak való ágat keresünk, az ágak legalább 6 láb /182,8 cm/ hosszúak legyenek és ágaktól, csomóktól és hibás részektõl mentesek. Sokszor száz fát is végig kell nézni, amíg egy jó ágra akadunk, aztán meg jön egy fa, amin fél tucat kiváló íjnak való ág is van. Nincsen hibátlan tiszafa, de nincsen hibátlan íj sem, én még legalábbis nem láttam. De mindegyik tiszafában van egy íj, csak tudnunk kell, hogy hogyan kell kivenni belõle. Ez az íjkészítés titka. Mûvészre van ehhez szükség, nem mesteremberre. Mielõtt bárki is kivág egy fát, mérlegelnie kell, van e hozzá erkölcsi joga. A tiszafa az istenek ajándéka és azért nõ, hogy íj legyen belõle. Ha azt látod, hogy valamelyik fában egy jó íjat találtál, vágd ki! Ha kidõlt és szemeddel megállapítod legjobb részét, úgy vágd ki belõle, hogy hasábod legalább 7 láb /213,3 cm/ legyen! Hasítsd szét a törzset fa vagy vasékkel úgy, hogy a kiválasztott rész 3-6 hüvelyk /7,62-15,24 cm/ széles legyen! Most ennek a hasábnak vágd ki a középsõ részét kb. 3 hüvelyk vastagon! Gondosan végezd ezeket a mûveleteket, ne tégy kárt a kéregben! Ezek után tedd a hasábot árnyékba! Hamarosan szállítanod kell, fûrészeld laposra a végeit, fesd be repedés ellen és takard be zsákvászonba vagy ponyvába! Ha már otthon vagy, tedd ki a pincébe száradni! Ha gyorsan kell elkészítened az íjat, akkor tedd a fát egy hónapra folyóvízbe, azután szárítsd árnyékos helyen újabb hónapig és készen van a további mûveletre! Nem lesz olyan jó, mintha 3-7 évig érlelted volna, de jól fog lõni. Az nap, amikor levágtad a fáról, akkor is lõne, de követné az íjhúrt és nem állna olyan egyenesen, ahogy megkívánjuk. Minden bizonnyal nem úgy fogja elröppenteni a űyílvesszõt, mint egy levegõn érlelt fa. A régi íjászmesterek azt mondják, hogy télen vágjuk a tiszafát, amikor a fehér részben nincs élet, vagy mint Barnes, a Forest Crove-i íjászmester szokta mondani: "Nyáron vágott tiszafa a halál magvát tartja magában" Tapasztalataim szerint ez nem egészen így van. Teljesen meg vagyok róla gyõzõdve, hogy a fa fehér része teljesen kimosható a fenti módon. Kemencében szárított fa nem jó íjkészítésre. Túl merev. De ha egy hónapig árnyékban tartottuk, akkor elõnyére fog válni a meleg padlás. Azt a részét válaszd ki, amelyik vágás közben a kéreg felé hajlik! Mivel az íjat majd az ellenkezõ irányban kell megfeszíteni, ez a természetes görbület egyenesebb íjat fog eredményezni, vagy ahogyan az íjász mondaná, a markolatnál reflexel kissé. Ha nem tudsz 6 láb hosszú hasábhoz jutni, akkor egy széles hasáb kell, amelyik legalább 3,1/2 láb /106,6 cm/ hosszú. Ebben az esetben ezt ketté kell hasítani és halfarok kötéssel kell a két darabot a markolatba erõsíteni. Céllövõíjnak az elõnyére válik, de vadászíjat soha ne készítsünk így! A hõmérsékletváltozások, a nedvesség és a kemény használat azt követeli, hogy egy darab fából készüljön. Nem szabad törnie. Lehet, hogy az életed függ tõle. Mielõtt valamely tudományba belekezdesz, igen hasznos, ha mindenek elõtt a tárgy anatómiáját tanulmányozod. Az íj részei az idõk folyamán szentesített nevekkel bírnak és így hangzanak: Vannak olyan íjak, amelyek egy darabból állnak, olyanok, amelyek két külön darabból vannak és a markolatnál vannak összedolgozva, és olyanok melyeknek külön hátrészük van. Ezekre hátul még egy külön fa réteg van ráragasztva. Végül vannak összetett íjak, melyek több különféle anyag, úgymint fa, szaru, ínrost és enyv felhasználásával készültek. Az íjnak az a fele, amelyik az íjhúr felé néz, az íj hasa, a másik fele pedig az íj háta. Egy íjat soha sem szabad hátrafelé - a hasától elfelé - feszíteni, mert eltörik. Az íj közepe az íj markolata. Van két vége, melyek vagy a fába metszett, vagy pedig szaruból, csontból, fából, ínrostból vagy fémbõl készült húrtartókkal van felszerelve. Ezek az íjhúr megtartására szolgálnak. Az íj markolata és két vége közötti részek az íj karjai. Amelyik íj leeresztve hátrafelé hajlik, az egyenes vonal mögé, az reflexel, amelyik továbbra is az íj hasa felé hajlik, az követi az íjhúrt. Az oldalirányú eltérést ferdeségnek hívják. Egy tiszafa íj legyen olyan hosszú, mint az íjász, aki használja, esetleg valamivel rövidebb. A mi vadászíjaink 165-170 cm hosszúak. Az íj súlya alatt azt az erõt értjük, ami megfeszítéséhez szükséges. Egy vadászíj súlya legyen 50-80 font között. Nem szabad 50 fontosnál nehezebb íjjal kezdeni, viszont ajánlatos könnyebbel kezdeni. Egy évet végig lõve, már a 60 fontosnak is tudsz parancsolni, ha elég erõs vagy. A mi átlag íjaink 85 fontosak. Van közöttünk olyan, aki tudna vadászni 85 fontos íjjal is, de egy ilyen erõsségû fegyvert nehéz ellenõrzés alatt tartani állandó használat mellett. Vannak tiszafák, amelyek hasonló méret mellett erõsebbek a többinél. Minél sûrûbb erezetû és minél nehezebb fajsúlyú a fa, annál rugalmasabb és aktívabb, és annál erõsebb az íj. Vegyünk szép, sötét vörös színû tiszafa hasábot, amelynek 1/4 hüvelyk /0,62 cm/ vastag külsõ fehér rétege és vastag gesztenyeszínû kérge van! Készítsünk belõle íjat! Ha a hasáb felsõ végén megszámoljuk az évgyûrûket, azt találjuk, hogy negyven körül van egy hüvelykben. Ishi mindig ahhoz ragaszkodott, hogy ez legyen az íj felsõ karja. Nekem viszont az a véleményem, hogy mivel ez a vége sûrûbb erezetû és az erõsebb, tehát ennek kell lennie az alsó karnak, mert amint látni fogjuk, ez a kar valamivel rövidebb, nagyobb feszítésnek van kitéve és ez az, amelyik hamarabb tönkre megy. Azt tervezzük, hogy olyan íjat fogunk készíteni, amelyik olyan erõs lesz, amennyire csak összeegyeztethetõ a jó lövés követelményeivel és majd késõbb csökkentjük méreteit és erejét a mi kívánságunknak megfelelõen. Nézz végig a hasábon és becsüld meg, vajon lehet-e két íjat kihozni belõle! Ha három hüvelyknél vastagabb és végig egyenes, akkor fûrészeld ketté hosszában! Fogd az egyik darabot satuba, gondosan tisztítsd le a kérgét vonókéssel! Vigyázz, nehogy megsértsd a fehér réteget ez alatt a mûvelet alatt! Hasábodat vágd le 6 láb hosszúra! Nézz rajta végig és gondosan figyeld meg, hogyan hajlik és csavarodik a hát síkja! Ha meglehetõsen egyforma, akkor húzz egy egyenes vonalat végig a fehér külsõ rétegen! Ez lesz az íjad háta. Most húzz a két oldalán 1,1/4 hüvelyknyire /3,16 cm/ egy-egy párhuzamos vonalat, melyek lefelé és felfelé a markolati résztõl, a közepétõl 1 lábnyira/30,48 cm/ végzõdjenek! Innen ezt a két külsõ vonalat enyhe ívben vezesd le az íj két végéig, ahol már csak ¾ hüvelyk /1,87 cm/ vastag legyen! A további munkálatoknak ezek a vonalak lesznek az alapjai, és elég nagyok ahhoz, hogy biztos lehetsz a felõl,hogy erõs fegyverhez fogsz jutni. Vonókéssel és kaparóacéllal faragd le a fát eddig a vonalig! Az íj hátának óriási hajlítást kell kiállnia, tehát az erezetet semmiképpen sem szabad megbontani, legfeljebb nagyon óvatosan szabad lesimítani reszelõvel. Az íj körvonala ezen a részen marad amilyen volt a fán: egy lapos ív. Fordítsd meg az íjat a satuban úgy, hogy a belsõ réteg kerüljön felülre és úgy igazítsd, hogy síkja vízszintes legyen! Vonókéssel vékonyítsd el a fát mindaddig, míg a közepén 1,1/4 hüvelyk vastag nem lesz és ez fokozatosan vékonyodik a két vége felé, ahol már csak 1/2 hüvelyk lesz a vastagsága! Nagyon óvatosan, nehogy túl mélyen vágj vagy részecskéket kiszakíts belõle. Az íj hasának keresztmetszete teljes román ív legyen. Sok vita volt már ennek a résznek a keresztmetszetérõl. Egyesek a gótikus ív csúcsos körvonalát, mások viszont a nagyon alacsony ívet tartották a legjobbnak. Az elsõ egy gyors, élénk elröppenést ad, ami kívánatos lehet egy céllövõíjnál, de hajlamos az eltörésre. Az utóbbi kellemes, lágy és tartós íjat ad, mely nem törik könnyen, de hajlamos rá, hogy kövesse az ideget. Válaszd a boldog középutat! Az íj hasának kifaragása a legfinomabb munka és több ügyességet kíván, mint az összes többi munka együttvéve. Mindenek elõtt a fa erezetét kell követni. Ha a hát csavarodik és hullámzik, a te vágásodnak is ugyanazt kell tenni. Az erezet menetét nem szabad elrontani, az íjnak tökéletes fokozatossággal kell vékonyodnia a végekig. Ahol csomó vagy bütyök mutatkozik a fában, ott több anyagot kell ráhagyni, mert különben azon a ponton gyengébb az íj. Ha a csomó nagyobb és nem tudod kikerülni, legjobb kifúrni és megfelelõ nagyságú jól megenyvezett keményfa szeget tenni a helyére. Egy csomó, egy tyúkszem eltörik, de a beillesztett idegen fa állja a feszítést. Ha ez az ék nem nagy és nem esik egyik karnak sem a közepére, nem rontja el az íjat. Ha faragás közben éles mélyedést találsz az erezet vonalában, olyat, amelyik kifejezetten mélyedést alkotna, hagyj egy-két réteggel több erezetet, mint amennyit a körvonal kívánna, mert egy konkáv keresztmetszet nem állja olyan jól a feszítést, mint egy egyenes. A következõ méretek az én "Öreg rettenetes" /Old Horribile/ nevû kedvenc vadászíjamról valók, mellyel igen sok vadat ejtettem el. Szélessége a markolat felett 1,1/4 hüvelyk /3,16 cm/, vastagsága 1,1/8 hüvelyk /2,85 cm/. Hat hüvelykkel feljebb a szélessége még mindig 1,1/4 hüvelyk, a vastagsága 1,1/16 hüvelyk /2,69 cm/. Tizenkét hüvelykkel a markolat felett a szélessége 1,1/8 hüvelyk /2,85 cm/, a vastagsága 7/8 hüvelyk /2,21 cm/. Huszonnégy hüvelykkel a markolat felett 15/16 hüvelyk /2,37 cm/ széles és 3/4 hüvelyk /1,87 cm/ vastag. A húrtartónál 1/2 hüvelyk /1,27 cm/ széles és 1 hüvelyk vastag. Mikor az íjat durván kifaragtuk, a legközelebbi teendõ, hogy két végén a csúcsához közel két ideiglenes rovátkát vágjunk. Legjobb patkányfarok reszelõvel bereszelni az íj két oldalát 1/8 hüvelyk mélységben. Most fel tudod ajzani az íjat és ki tudod próbálni a görbületét. Ezeknél az elsõ kísérleteknél nagyon erõs íjhúrra van szükség, kb. 90 szál 12. számú lenfonálból /U.S.A. számozás/ kell készíteni. A húr elkészítését késõbb fogom elmondani. A húrt igen nehéz rátenni az új, erõs vadászíjra és okvetlenül segítségre van szükség. Ha nincs segítséged, fogd az íjat satuba és miután a húrt ráerõsítetted az alsó karra, húzd fel a felsõre is úgy, hogy közben az íj másik vége falhoz vagy egy szilárd oszlophoz nyomódjon és így hajlítsd meg mindaddig, míg rá tudod csúsztatni a húrt a húrtartóra! Ha segítséged van, az húzza lefelé a felsõ húrtartót, magad pedig ajzd fel az íjat! A régi idõkben, ha egy íj idáig elkészült, kipróbálták görbületét, vagy ahogy az öreg Sir Roger Ascham mondta "compass körül fogták", ami azt jelenti, hogy tökéletesre hajlították a megfeszítéssel. Az ehhez való szerszám egy három láb hosszú, két hüvelyk széles és egy hüvelyk vastag deszka volt, aminek az egyik végén "v" alakú bevágás volt, hogy abba az íj markolatát beletehessék. A deszka egyik oldalán 2 hüvelyknyire egymástól kis rovátkák voltak, egészen 28 hüvely /71,1 cm/ távolságig. Ezekbe akasztották az íjhúrt. Fektesd a felajzott íjat a padlóra, a feszítõ deszka "v" alakú részét tedd rá a markolatra és állítsd fel a feszítõt! Tedd egyik lábadat a deszkához közel az íjra és húzd fel az íjhúrt kb. 12 hüvelyknyire /30,48 cm/ a markolattól! Ha az íj hajlását eléggé szimmetrikusnak találod, feszítsd meg az íjhúrt még néhány hüvelykkel tovább! A tökéletes ívnek az íj közepén kissé laposnak kell lennie. Ha valamelyik kar vagy rész nem hajlik szimmetrikusan, ezt a részt gondosan gyengíteni kell. Vékonyítsd le a kérdéses pont fölött az íjat, azután újra próbáld ki! Nagyon óvatosan kell az íjat mind jobban megfeszíteni és nem szabad egy-két másodpercnél tovább megfeszítve tartani. Végül mégis a két kar meglehetõsen szimmetrikusan fog hajlani, az íj egész hosszában egyenletesen osztva el a feszültséget. Nagy tapasztalat kell ezekhez a munkákhoz. Ha krétával egy tökéletes formát felrajzolunk a padlóra, akkor ehhez igazíthatjuk az íjat. A tökéletes íj közepén egy kissé merev és az alsó kar egy árnyalattal erõsebb, mint a felsõ. A valódi lövési pont 1,1/4 hüvelykkel felette van az íj mértani középpontjának, a kéz magától értetõdõen ez alatt van. A markolata tehát mivel 4 hüvelyk hosszú, 1,1/4 hüvelykkel felette, és 2,3/4 hüvelykkel alatta lesz, ez teszi azt, hogy az alsó kar valamivel rövidebb és ezért kell valamivel erõsebbnek lennie. Ennélfogva, amikor az íjadat megfeszíted, szimmetrikus lesz, de amikor csak fel van ajzva, a felsõ kar görbülete nagyobb, mint az alsó karé. Az íj, amit így készítettél, 80 fonton felül fog húzni, még akkor is, amikor már teljesen a húrhoz igazodik. Ez szükséges is, hogy legyen mibõl tovább redukálni. Ezt kaparóvassal, reszelõvel, végül pedig zsebkéssel, üvegpapírral és acélgyapjúval végezzük. Arra kell törekedni, hogy íjad minden része együtt mûködjön és egyformán vegyen részt az óriási megterhelésbõl, mert ha valahová több jut az óriási megterhelésbõl, elõbb-utóbb el fog törni. Thomas Warning angol íjkészítõ mester mondotta, hogy egy teljesen megfeszített íj nyolc esetbõl hétszer eltörik. És igaza van. Feszítsed meg az íjadat jobban, mint a standard 28 hüvelyk /71,1 cm/ csak 3 hüvelykkel és máris eltörik. Tehát még inkább lehet mondani, hogy egy teljesen megfeszített íj 9/10 esetben eltörik. Az is igen fontos, hogy az íj markolatánál merev legyen, mert akkor a lövésnél nem ugrik vagy rúg, mint ahogy a gyenge markolatú íjak szoktak. Végeinél, kb. az utolsó 8 hüvelyknél az íj legyen könnyû. Ezt úgy érjük el, hogy a hátát gyengén lekerekítjük és a szélességét csökkentjük. Ez élénkséget ad az íjnak, amit ostorszerû végnek mondunk. Vadászíjnál, ha a végei kissé merevek, nem baj, mert megbízhatóbb és ez elõrébbvaló, mint egy briliáns elröppenés. Ekként kell dolgoznod az íjon, míg végül kipróbálhatod és lõhetsz vele. Igen jó, ha egy ember nagyságú tükör elõtt felhúzod és megfigyeled a vonalát, azután megfeszíted és megfeszítteted a barátaiddal is és megbíráljátok. Tény az, hogy míg egy íjnak a kidolgozásánál a tényleges munka nem több mint nyolc óra, addig teljes kézhez szoktatása és igazítása hónapokat vesz igénybe. Az íj elkészítése, épp úgy, mint a hegedûé, mûvészi munka. A legjobbat csak a legnagyobb gondossággal tudjuk kihozni. Épp úgy, mint a hegedû, az íj is csupa hajlított vonalból van felépítve, nincs benne egy egyenes vonal sem. Több íjamnak teljes elkészítéséhez három-négyszeri átdolgozás is kellett. Az "Öreg Rettenetes "elõször 85 fontos volt. Vékonyítottam, rövidítettem, ostorosítottam, újra meg újra átdolgoztam, hogy a fa minden részecskéjét mûködõ összhangba hozzam. Minden jó íj a szeretet munkája. A te íjad most készen van lövésre, de mielõtt kipróbálod állapítsuk meg az erejét! Ajzd fel, tedd vízszintesen satuba úgy, hogy a húr feléd nézzen! Végy egy rugós mérleget, ami legalább 80 fontig mér és akaszd be a horgát az íjhúrba! Húzd addig, amíg a mérõvesszõ 28 hüvelyket nem számol az íj hátától a húrig! Amit akkor mutat a mérleg, az a te íjadnak a súlya. Kényelem szempontjából terveztem egy olyan rudat, ami megkönnyíti a mérést, mert egyszerre lehet leolvasni róla a hüvelyket és a súlyt. Ha még mindig úgy találod, hogy íjad túl erõs, akkor tovább kell gyengíteni. Kezd elölrõl a kaparóacéllal és a reszelõvel, simíts ki minden olyan egyenetlenséget, amit csak lehet és vidd le a súlyt 65 fontig, mint legalsó határig! Ajzd fel és mérd meg újra és újra, amíg el nem jutsz oda, ahova akartál! Ha túlságosan le találtad volna könnyíteni az íjat, vágj le a végébõl 2-4 hüvelyket, erõsebb lesz és jobban fog lõni. Minden tiszafa íj veszít az erejébõl hosszabb használat után, így a te íjadnak is 5 fonttal erõsebbnek kell lennie, mint amennyi a végcélod. Ha egy íjat száraz, meleg helyen hosszabb ideig pihenni hagyunk, néhány év alatt megnövekszik az ereje. Tapasztalataink szerint az állandó használatot az íj 3-5 évig bírja. Minél hosszabb az íj, annál hosszabb az élettartama. Néhány eltörik, néhány megrokkan, míg mások tiszteletteljes öregkort érnek meg. Vannak olyan tiszafa íjak, amelyeket évezredekkel ezelõtt készítettek. Ha lõnének velük, ezek természetesen eltörnének. Sok száz éves íj egyes alkalmakkor még használható. Úgy becsültem, hogy egy íj átlagosan százezernél valamivel több lövést bír el, azután már elkezdi az öregedés különbözõ jeleit mutatni. Készítsd íjadat olyan szépre, szimmetrikusra és rugalmasra, amilyenre csak lehet! Ne legyen benne sem holt, sem túlfeszített rész, dolgozd el a legnagyobb gonddal, amíg megközelíti az ideálodat! Simítsd le üvegpapírral és fejezd be acélgyapjúval! Ha a kidolgozott fát egy pillanatra vízbe mártjuk, vagy csak a felületét benedvesítjük, ettõl kissé újra felszálkásodik. Ha mármost ezt újra ledörzsöljük, akkor gyönyörû csont sima és fényes lesz. Most jön a húrtartók felrakásának ideje. Azok nélkül is jól lõ az íj, de így sokkal biztosabb. Idõtlen idõk óta szaruból készült húrtartókat szoktak a karok végére tenni abból a célból, hogy a húrt ráakasszák. Készítettünk már nyersbõrbõl, keményfából, alumíniumból, vapiti agancsból, szarvas agancsból, bivalyszarvból, papír fíberbõl és tehénszarvból. Az utóbbi a legjobb. Mészárosunknál biztosítsunk magunknak néhány szarvat. Fûrésszel vágjuk le a végét 3-4 hüvelyknyi hosszan! Fogd a satuba, és fúrj bele egy 1/2 hüvelyk széles /1,27 cm/ kónuszos lyukat! Egy fél hüvelyk vastag fúróval, melyet a megfelelõ hosszúságban kónuszosra dörzsölünk, készítheted el. Ebbe a lyukba enyvezz bele egy rövid fadarabot, hogy be tudd fogni a satuba, amíg dolgozol rajta! Amint az enyvezés megszáradt fogj egy reszelõt és alakítsd ki a húrtartó bütykét, amit leírni igen nehéz, de lerajzolni annál könnyebb! Ferde irányú rovátkának kell lennie rajta, amibe az íjhúrt lehet majd akasztani. A felsõ karra készített bütykön még egy külön lyukat is kell fúrnod, amibe azt a szíjat kell belefûzni, ami az íjhúr akasztójában van belekötve és azt a célt szolgálja, hogy a leeresztett íjhúr le ne csússzon a felsõ karról. Vadászíjnak a húrtartói erõsek és rövidek legyenek, 1,1/2 hüvelyknél /3,81 cm/ semmi esetre se legyenek hosszabbak, mert erõs használatnak vannak kitéve. Vastagabbra és szélesebbre is készítsük, mint a céllövõ íjak húrtartóit. Ha a húrtartókat durván kidolgoztad, akkor tedd be õket forró vízbe, hogy le tud venni a fogantyúról. Faragd le az íj végeit úgy, hogy a hegyük gyengén hátra felé mutasson, de még ne tedd fel õket véglegesen! Most adjuk az íjnak a külön nyersbõrbõl készült hátrészt! A közönséges tiszafa íj, ha eléggé védve van a külsõ fehér réteggel, nem kíván külön védelmet. Mivel azonban sok íj eltörött a kezünkben, megfogadtuk Ishi tanácsát és biztosítéknak egy bõrréteget tettünk a hátára. A bõrt, ami erre a célra használtunk az ipar tisztított borjúbõr néven ismeri és dobok, pergament készítésére, mûvégtagok bevonására használják. Nem sokkal vastagabb, mint az írópapír. Két, három láb hosszú /91,54 cm/ és két hüvelyk /5,08 cm/ széles darabra van szükség. Egy óra hosszat áztassuk meleg vízben! Ez alatt felpuhul. Közben durvítsd fel az íjad hátrészét! Fogd be satuba és kend be a hátát vékonyan meleg asztalos enyvvel! Mikor a nyersbõr meglágyult és megpuhult, fektesd le sima felével egy deszkára és a felesleges vizet távolítsd el belõle! Gyorsan kend be mind a két darabot meleg enyvvel, a felesleget távolítsd el ujjaiddal és rakd fel õket az íjra! A markolatnál tedd õket egymásra 2-3 hüvelyknyi darabon. Simítsd el õket az íj végei felé, simogasd és nyomkodd ki alóla a légbuborékokat és a felesleges enyvet! A markolatnál csavard körül durván zsineggel, hogy a bõrök vissza ne csússzanak és a végei felé tegyél ugyan így! Vedd ki a satuból és gondosan csavard körül egyik végétõl a másikig gézzel! Tedd félre egy éjjelre, hogy száradjon! Ha megszáradt, vedd le a gézt és a zsineget, vágd le az egyenetlen széleket és az egymásra takart darabokat is kapard simára! Mikor eljutottál eddig, a külsõ részt kend be nagyon vékonyan enyvvel és ezzel az egész készen van a végsõ simítások-ra. Miután az íj hegyeit kónuszosra vágtad és a húrtartók a bõr felragasztása elõtt pontosan ki lettek próbálva, a szokásos folyékony enyvvel felragaszthatod a húrtartókat. A markolat hátrészére enyvezz egy 1/8 hüvelyk /0,31 cm/ vastag, 1 hüvelyk /2,54 cm/ széles 3 hüvelyk /7,62 cm/ hosszú lekerekített végû fadarabot! Az íj markolatát csavard körül erõs horgászzsinórral és gondosan bujtasd el úgy a kezdõ, mint a befejezõ véget! Egy kevés enyvvel vagy folyékony sellakkal kend le, hogy szilárdan tartsa a kötést! Néhányan a disznó, vagy egyéb bõrbõl való borítást szeretik, de a jó zsinórcsavarás biztosabban tart és nem izzasztja a kezet. A markolat 4 hüvelyknyi helyet foglal el, amibõl 1,1/4 hüvelyk /3,16 cm/ a középpont felett és 2,3/4 hüvelyk /6,95 cm/ a középpont alatt van. Szegd be a zsinórcsavarást egy félhüvelyknyi bõrrel! Áztasd be vízbe és metszd le a széleit rézsútosan! Kend be enyvvel, csavard az íj körül és a hátán ragaszd végeit az alatta levõ bõrre! Egy kis bõrdarabot az íj baloldalára is szoktam ragasztani, hogy megvédjem az íjat a vesszõ dörzsölésétõl. Ezt hívják nyíllapnak és gyöngyházból, vagy csontból is szokták készíteni, de a bõr jobb. Ezeket a részeket be kell csavarni ideiglenesen zsineggel, amíg meg nem száradnak. Az íjat ezután üvegpapírral és acélgyapjúval simítsd teljesen simára és ezzel készen van a lakkozásra. A kristály lakk védi legjobban az íjat. Nem enged hozzá nedvességet, két hátránya azonban van. A sok hajlítástól megrepedezik és túl fényes. Egy vadászíj, pedig ha túl fényes megijeszti a vadat. Gyakran elõfordult, hogy a nyulak és szarvasok mindaddig nyugodtan álltak, míg az íj el nem lett pendítve. Akkor azután megugrottak, idejében ahhoz, hogy megmeneküljenek a nyílvesszõtõl. Elõször azt hittük, hogy a nyílvesszõt látják, késõbb jöttünk rá, hogy az íj villanásától ijedtek meg. Az íjakat be lehet festeni zöldre vagy drappra, de mi szeretjük látni a fa természetes erezetét. Befejezéskor én legszívesebben elõször sellakkal bekenem a hátbõrt, a fogantyút és a bõrözést. Mikor ez megszáradt, a fát forró lenmagolajjal bekenem. Ugyan azt az olajos ruhát használom, a közepébe egy marékvattát fogva, ami át van már itatva alkoholos sellak oldattal. Ezzel gyorsan bedörzsölöm az íjat. Többszöri olajozással és sellakozással kitûnõ francia politúrt kapunk, ami tartós és elasztikus. Hagyd néhány napig száradni, azután dörzsöld be az egészet padlóviasszal és gyapjú ruhával fényesítsd ki! Vadászatra mindig vigyél magaddal egy kis üveg lenmagolajat és naponta töröld át vele az íjadat! Én egy rész cédrusolajat szoktam keverni egy rész lenmagolajhoz. Az elõbbi illata megadja a kellemét az utóbbi használatának. Ha nem használod az íjadat, akaszd fel egy szögre, vagy fogasra az íjhúr felsõ végénél fogva! Ne állítsd sarokba, mert az meghajlítja az alsó kart! Száraz, meleg szobában tartsd és óvd a horzsolásoktól! Gyakran viaszold az íjat meg az íjhúrt is! Viseld gondját, mint egy barátnak, hiszen fegyvertársad! A tiszafát helyettesítõ anyagokról. Ahol nem lehet tiszafához jutni, az amatõr íjász változatos helyettesítõ anyagok között válogathat. Biztosan és legkönnyebben lehet a hickoryhoz hozzájutni, de ez elég gyenge anyag. Úgy gondolom, hogy a disznó-dió, vagy a simahéjú a legjobb változat. Arra kell törekedni, hogy egy darab sarjhajtásra, fehér külsõ rétegre tegyünk szert és ezt repeszteni kell, hogy egyenes erezetû anyagot kapjunk. Ezt ki lehet dolgozni ugyanolyan méretre, mint a tiszafát, de az íj lassú és nehézkes lesz. Lesz egy javíthatatlan tendenciája arra, hogy kövesse az íjhúrt. Nem szükséges a hátát megerõsíteni, mert sohasem fog eltörni. Az osage narancs, a szeder, a Szt. János kenyérfa, a fekete dió külsõ réteggel együtt, a vörös cédrus, a boróka, az alma, a kõris, a szilva, a nyírfa azok a részben nálunk is megtalálható anyagok, amikbõl íjat szokás készíteni. A lándzsafa, a citromfa és az osage narancs mellett a tenesse vörös cédrus a legjobb, hickory hátsó borítással. Menj el egy fakereskedõhöz és válassz ki egy tiszta, hibátlan cédrus pallót, a lehetõ legegyenesebb erezettel! Vágj, vagy repessz ki belõle egy hat láb hosszú, két hüvelyk széles és egy hüvelyk vastag darabot! Simítsd le egyenesre és a két hüvelyk széles oldalát durvítsd fel reszelõvel! Szerezz ugyanilyen méretû fehér szemcsézetû hickoryt! Ennek is reszeld meg az egyik oldalát, azután folyékony, forró enyvvel ragaszd össze õket! Csava-rokkal, téglákkal vagy súlyokkal fogd össze õket szorosan! Néhány nap múlva elég száraz lesz ahhoz, hogy dolgozni lehessen vele. Ettõl kezdve a további megmunkálás éppúgy történik, mint a tiszafánál. A hickory hátlap ugyanazt a szerepet fogja játszani, mint a tiszafa fehér rétege. A cédrusnak kellemes, lágy ellövése van és a hickory hátlap törhetetlenné teszi. Az így készült íjat 2-3 hüvelykenként len vagy selyem fonallal körül kell csavarni, ugyanúgy, mint a horgászbotokat és többször kell lakkozni, hogy a nedvesség ellen jól meg legyen védve. Hogyan kell készíteni az íjhúrt? Az íjhúr nélkül az íj halott, tehát hozzá kell fogni készíteni. A régi íjászok ínrostból, bélhúrból és nyersbõrbõl készítették az íjhúrokat, de a modern íjászok ezeket mind elhagyták. Az állati eredetû szövetek mind megnyúlnak, ha nedvességet kapnak vagy melegnek vannak kitéve. A selyem jó anyag húrnak, de nem tartós és nem olyan erõs, mint a lenfonál. Összehasonlító próbákat végeztünk különbözõ anyagokkal, hogy megállapítsuk, melyik a legmegfelelõbb íjhúr készítéshez. A 3. számú orvosi varróbél megfelel a hegedû "D" húrjának. Ezt vettük standard átmérõnek és különféle anyagokból készítettünk viaszolt húrokat és rugósmérlegen megmértük a szakítási pontjaikat. Lószõr 15 font / 6,79 kg/ Gyapot 18 " / 8,15 kg/ Macskabél 20 " / 9,17 kg/ Selyem 22 " / 9,97 kg/ Ír len 28 " /12,69 kg/ Kínai fû fíber 32 " /14,50 kg/ Ez utóbbit azonban nem lehet a piacon beszerezni és így néhány más fíberrel együtt nem aktuális. Mi ír lent, vagyis cipészfonalat használtunk. Ezt a 12. Barbour számúból. Minden szála 6 font szakítású, tehát ha 50 szálat dolgozunk össze, akkor 300 fontot /136 kg/ fog kibírni. Egy céllövõíjnak jóval könnyebb húrja lehet, mint egy vadászíjnak, mert ennél a gyors ellövés a fontos, de vadászaton a biztonság szükséges! Mi tehát az íj minden egyes fontjára egy szálat számítottunk. Az íj húrját Mr. Maxson tervezte és írta le az American Archery /Amerikai Íjászatban. Néhány kisebb változtatást eszközöltünk rajta, hogy a technikát egyszerûsítsük. Alább adom a leírást. Jó, ha a fonalat kézbe vesszük olvasás közben. Ha egy 65 fontos íjhoz akarsz húrt készíteni, akkor ennek 60 szál fonalból kell állnia. Ennek három ága lesz, mindegyik ágban 20 szál fonallal. Az elsõ ágat úgy mérd ki, hogy 16 hüvelykkel /40,64 cm/ legyen hosszabb, mint az íjad! Hajtsd és húzd vissza a fonalat a kezdõpontig és így tovább duplázd a fonalat a gombolyagról mindaddig, míg a 20 szál nincs együtt! Eleinte úgy kell elrendezned, hogy mindegyik rövidebb legyen egy fél hüvelykkel, mint az elõzõ és ezáltal a húr vége felé keskenyedik. Mikor 20 szálat így összevertél egy kötélbe, akkor erõsen viaszold be, úgy hogy a tenyeredben tartott viaszon erõsen végig húzod a közepétõl a végekig minden oldalon! Most ennek az ágnak a nagyobbik részét csavard fel ujjaid körül és így készíts egy kis tekercset belõle, amit nyomj össze! Körülbelül 24 hüvelyknyit hagyj belõle szabadon! Így megrövidítve könnyebb lesz vele dolgozni a következõ mûveletnél, amikor kötélbe csavarod. Készítsd elõ a másik két ágat is pontosan ugyan így, mint ezt! Ezeket is csavard fel egy-egy összenyomott tekercsbe, mint az elsõvel tetted. Azután tedd félre! Most, hogy a hurkot vagy a szemet is el tudod készíteni, szükséges lesz a húrt ezen a részen vastagítani. Tehát készíts még egy ágat 20 szálból, 6 láb hosszúra! Vágd el 6 darab 12 hüvelykes darabra! Most ezeknek is hurkold meg a végüket, hogy ezek is olyan elkeskenyedõk legyenek, mint az elõbbiek. Ezeket is viaszold be jó alaposan! Most vedd fel az egyik eredeti zsinórodat és ennek a keskenyedõ végéhez tedd oda az egyik kis darabot, mégpedig úgy, hogy az utolsó lábnyi hosszúság mellett feküdjön végig! Viaszold a kettõt össze. Ugyanígy tégy a másik két ággal is. Most fogd a három ágat össze a bal kezedbe úgy, hogy 9 hüvelyknyire /22,86 cm/ legyél a végüktõl. Jobb kezeddel fogd meg az egyik ágat ehhez a ponthoz közel, azután csavard a hüvelyk és mutató ujjad között, magadtól elfelé, jó szorosan és ugyanakkor a bal kezeddel húzd magad felé! Folytasd ezt a processzust, egymást követõenmindegyikkel és azt fogod látni, hogy kötelet készítesz! Mikor a kötél 3 hüvelyk /7,62 cm/ hosszúságot eléri, akkor elég hosszú lesz már ahhoz, hogy visszahajtsad és hurkot alkoss. Duplázd vissza úgy, hogy az ág szabad végei párosítva és viaszozva legyenek, a húr három fõ ágával! Rendezd õket úgy, hogy megfelelõen csavarodjanak egymásra és egyenlõen legyenek elosztva! Most pedig ülõhelyeden vedd át íjad felsõ karját a jobb térded alatt és a bal fölött, és tedd az újonnan készített hurkot a húrtartóra! Újra kezd el csavarni, mindegyik ágat magadtól elfele, miközben magad felé húzod õket. Folytasd mindaddig, míg 8 hüvelyket lefogyasztottál! Ez alatt az eljárás alatt látni fogod, hogy mennyire okos dolog volt a felesleges ágvégeket felcsavarni és karikába összenyomni, mert ennek köszönheted, hogy most nem keverednek össze. Így készült a felsõ hurok. Ennél a mûveletnél csavard szét az épp elõbb említett kis karikákat és nyújtsd a húrt végig az íjon kibontva és a három ágat egyenesre húzva! Fogd meg õket 3 hüvelyknyire íjad alsó húrtartója alatt! Ennél a pontnál tedd oda az alsó hurok részére szánt rövid darabokat! Úgy kell õket oda fektetni, hogy három hüvelykkel túl érjen a húron, a maradék pedig a keskenyedõ vég hosszában feküdjön. Viaszold õket szorosra. Tartsd a három hosszú ágat együtt mialatt a végsõ kiegyenlítõ húzást megadod nekik! Kezd itt és csavard a második hurkot, magad felé húzván mindegyik ágat amint magadtól elfelé csavarsz, míg a kötél itt is eléri a 3 hüvelyk hosszúságot! Ezt duplázd meg, vagyis hajtsd vissza saját magára, párosítsd a vékonyodó végeit a 3 hosszú ággal és viaszold össze õket! Csúsztasd a felsõ hurkot le az íjon és akaszd be az alsó húrtartóba! Tedd jobb térdedet az íj fölé a húr alatt és igazítsd a hurkot erre a húrtartóra, míg dolgozol! Adj a húrnak elég lazítást! Kezd el újra a csavarozó és húzó mûveletet vigyázva, hogy a három ág össze ne keveredjen, míg a húr alsó végét csavarod össze! Mikor 8 hüvelyk hosszú, vedd le a hurkot és ajzd fel az íjat! Ez el fogja venni a kötélrõl az összeugrásokat. Viaszold át teljesen, azután vedd le az alsó hurkot, csavard az egész húrt az elõbbi mûvelet irányába, mígnem eléggé megrövidül arra a hosszúságra, ami az íjadnak megfelel! Ismét tedd rá a húrt a húrtartóra, azután végy egy darab vastag papírt, hajtogasd össze és dörzsöld vele erõsen a húrt, míg az kerek és jól viaszolt nem lesz! Ha a húrokat megfelelõen helyezted el, az utolsó csavarásnak a húrnak 1-2 hüvelykes komplett rotációját kell elõidéznie! Vigyázz nehogy a túlságosan szoros csavarás által az íjhúr saját magát elvágja! Ha a húr túl hosszú vagy rövid lenne és a csavarással nem tudod kijavítani, el kell oldoznod az utolsó hurkot és kijavítani a hibát. Ezeket a hurok töveket gyakran körül szokták csavarni zsákcérnával. Részben azért, hogy vékonyítsák a formájukat, másrészt hogy erõsítsék õket. Az egész hurkot ennél a pontnál csavarjuk be ugyanazzal a fonallal, hogy az elrágódástól és az elviselõdéstõl mentve legyen! Most pedig a húrnak a közepét és a nyílvesszõ helyét kell körültekerni viaszolt selyemmel, len vagy gyapot fonallal, hogy az elkopástól megvédjük. Mi rendszerint kb. 2 yard hosszúságú vörös szõnyegcérnát vagy cipõtalp varrócérnát használunk, jól beviaszoljuk és duplán vesszük. A kettõzött végével kezdünk és a szabad végekkel körülcsavarjuk a húrt jobbról bal felé. Ennek a csavarásnak a kezdõ pontja 2,1/2 hüvelyknyire legyen a húr közepe felett! Mikor a rátevõ helyhez, vagyis oda érsz, ahova a vesszõ rovátkáját kell illesztened, ha azt akarod, hogy a vesszõ 90 fokot alkosson a húrral, de úgy, hogy ugyanakkor az íjat a markolat legkiemelkedõbb részén keresztezze, csomókat kell kötnöd a becsavaráshoz használt fonalra! Azután egy félhüvelyknyit megint csavarj körül és ismét köss néhány csomót! Azután ismét folytasd a csavarást, le egészen 4-5 hüvelyknyire és fejezd be azzal, hogy a fonalat az utolsó három-négy saját csavarása alá visszabujtatod és csak azután húzod szorosra! Egy így elkészített rátevõ pontnak két elõnye van: az elsõ az, hogy amikor sötétben teszed fel a vesszõt az íjadra pontosan érzed, hogy hova kell tenned a vesszõ rovátkáját és így a szemed a vadon tarthatod. A második elõnye az, hogy a két csomó nem engedi a vesszõt ide-oda csúszkálni mikor bokros terepen cserkelünk. Azt találtuk, hogy ha méhviaszkot melegítjük és kb. 1/4 rész gyantát teszünk hozzá, az tapadóssá válik. Forró, vagy nedves idõjárás esetén elõnyös a húrt alkoholos sellak oldattal bedörzsölni. Enyvet vagy egyéb kemény szárító anyagot tartalmazó keveréket úgy látszik, nem szabad alkalmazni, mert a húrt szakadékonnyá teszi. Paraffin, talkum por vagy egy darabka faggyúgyertya jót tesz a rátevõhelynek is meg az íjak hegyének is, mert könnyû ellövést idéz elõ. Az ilyen anyagból való és így kezelt húrra nemigen tud a köd és az esõ befolyással lenni. A jól kezelt és jól kent íj tekintélyes mennyiségû vizet kibír, de a vesszõk meglehetõsen szenvednek. Néhány naponként viaszold az íjhúrt, vadászatra pedig mindig vigyél magaddal egy külön tartalékot! Az íjhúrok általában a rátevõhelyen szoktak elszakadni. Itt vannak ugyanis a legnagyobb mértékben igénybe véve, itt kell a legnagyobb megerõltetést és hajlítást elviselniük. Ezért ezt a részt gyakran át kell viaszolni. A szakadás fenyegetõ közeledtét mutatja, hogy egyenlõtlen körvonalat lehet észrevenni az ágak között a betekert rész alatt. Tedd félre mielõtt valóban elszakad! Ha a csak felajzott íj húrja és egyik húrtartója közé rugós mérleget iktatunk, meglepetéssel tapasztaljuk, hogy az íjhúr akkor van a legnagyobb feszültségnek kitéve, amikor az íj csak felajzva van nem pedig megfeszített állapotban. Az 56 fontos íj húrja 64 font terhelést mutat felajzva. Amint a nyílvesszõt rátesszük és a húrt megfeszítjük, ez a feszültség fokozatosan alább hagy, amíg 26 hüvelyknyire megfeszítjük. Akkor a mérleg ismét 64 fontot jelez. Abban a pillanatban, amikor ellövés után az íj ismét a helyére ugrik, ez a feszültség óriásira nõ meg. Ha a vesszõ nincs a helyén, a húr ilyenkor könnyen elszakadhat. A húr feszültség növekedése a vesszõ rátevõpontján a megfeszítés alatt a különbözõ íjaknál más és másféle képpen jelentkezik. Mikor a vesszõt rátevõpontján a húrra tesszük, akkor általában 6 hüvelyknyire van áthúzva az íjon. Mármost ugyanannak az 56 fontos íjnak a feszültsége minden hüvelyknyi további megfeszítésnél 2-3 fontot emelkedik. Amikor az íj megközelíti a teljes megfeszítési pontot, ez a súly akkora mértékben növeke-dik, hogy minden hüvelyknyire 5-6 fontos feszültség növekedés esik. Ennek a feszültségnövekedésnek a mértéke az egyes íjaknál a bennük rejlõ különbözõ tényezõk hatására más és más. Ennek az emelkedésnek a mértéke adja meg az íjnak a karakterét. Az az íj, amelyik eleinte lágyan húz, az utolsó darabban pedig nagyon merev, sokkal gondosabb lövést fog kívánni, hogy a röppálya hosszúságot pontosan megkaphassuk, mint az, amelyiknek a feszülése egyenletesen oszlik meg. A hátra feszülõ /reflex/ íjak keményebbek, mint azok, amelyek követik a húrt. Egy elszakadt húr eltörheti az íjat. Láttam, amikor Wallace Bryant egy gyönyörû íját vesztette el ily módon. Aldreitnek kiváló alkotása, egy több mint 50 éves gyönyörû spanyol tiszafa íj repült szét darabokra, mert egy alattomos húr elszakadt a közepén. Zömök vadászíjak nincsenek annyira kitéve ennek a balesetnek, de azért biztosítsd magadat, hogy mikor vadászatra indulsz legyen veled tartalék íjhúr. A viasz azt jelenti az íjásznak, mint a szurok a tengerésznek. Használd gyakran és mindig legyen két húrod az íjadhoz.
	Íjnak való, felhasználásra előkészített tiszafa ág eladó ijkeszites@gmail.com